Irodalmi percek: Az újszászi Bates motel

Az Újszásziak messze elkerülték az Attila út 4-es számú ház környékét is. A szomszédok már rég elmenekültek, hátrahagyva mindenüket.

"Csak el innen!" – mondták.

Különös pletykák keringtek az ott lakó férfiról, és az anyjáról, akik egyre ritkábban látták a helyet. A férfi csak alkoholért hagyta el a házat, az anyja pedig csak esténként, sötétedés után jött elő.

Többen kérdezték: - Miért jár mostanában olyan furán az öregasszony? Miért lett olyan görbe a háta?

Különösen hajnalban, három óra tájékon volt ijesztő a ház, amikor hallani lehetett a csöndet és a holdtalan éjszaka sötétje megrekedt a málló téglafalak közözött. Még a macskák is szétszaladtak, amikor hangos cisszenés hallatszódott ki a ház mögötti zsebkendőnyi tákolmányból. Mohó kortyolás, majd öklendezés. Hányás.

- Látod? Ez a te hibád, Endi! – rikácsolta egy rekedt, női hang.

- Nem igaz! Ők tehetnek mindenről! – kiabálta a férfi.

- Kik? Kicsodák? Rendes munkád lehetne, ha nem szórakozol! Pénzed lehetne meg lakásod, de neked csak az a fajzat kellett!

- Ezt ne, ezt ne, jó! Te kergetted el tőlem! Miattad hagyott itt! A te hibád! Minden a te hibád!

- Endi! Endi, mit csinálsz? Engedj el...

Majd csend.

A nyári nap rendíthetetlenül trónólt a horizontok közé feszített égbolton, ötven fok felett hevítve a kis viskó levegőjét. A telekről egyre népesebb légyhad zúgását lehetett kihallani, majd napok múltán a szag is elviselhetetlen lett. A viskó ajtaját betörő tűzoltókat átható édeskés bűz csapta meg. A padlón mindenfelé bokáig érő szemét, összegyűrt sörös dobozok és szétdobált ruha hevert. Az ágyon felpuffadt férfitest eresztette magából a testnedveket. Testnyílásait ellepték a legyek. Ujjai görcsben saját nyaka köré fonódtak. A látvány nem volt mindennapi, de a rendőrök közül senki sem lepődött meg. Mindenki ilyen sorsot képzelt – ahogy a helyiek hívták- „a furcsa, németből hazaszakadt” férfinak.

A házban lévő borzalom viszont már próbára tette a sokat látott mentősöket is. A padlón bokáig érő szemét, összegyűrt sörösdobozok és női ruhák hevertek mindenfelé. Egy méretes kupacban az asszony átvett postája hevert bontatlanúl. Az idős asszony mumifikálódott teste a szobában ült az egyik fotelban. Teste kiszáradt, bőre barnás, aszott. Már hónapok óta halott lehetett. Vagy talán egy éve is, lehetetlen volt pontosan megmondani. Az asztalon női, ősz parókák halomban. Mellettük üres smink alapozós tubusok, legalább egy tucat. Az asszony retikülje, fülbevalója és nyaklánca gondosan kikészítve, mintha valaki rendszeresen hordaná őket. Utcai cipője és ruhája tisztán, indulásra készen kikészítve. A falakon körbe szálkás betűkkel pedig ezerszer felírva:

MINDEN A TE HIBÁD, ENDI!