Irodalmi percek: Árufeltöltő Endre

Árufeltöltő Endre

• Marika, az istenért! Zavarja már el azt a csövest a söröktől, fél órája ott ácsorog! Elijeszti a vásárlókat. A bejáratnál pakoltassa ki a táskáját, szinte biztos, hogy lopni jött. A csemegepultból pedig vigyen gumikesztyűt Józsinak! – utasította az üzletvezető az egyik beosztottját. – Egyébként nem látta az új kollégát? Már rég itt kellene lennie, ma van a próbanapja. Férfi, negyvenes, szemüveges. Nem? Hát jó.

Zoltán már indult volna vissza a raktárba, az ünnepek előtti leltározásban segíteni, amikor az italos polcok felől hirtelen hangos kiabálás ütötte meg a fülét.

• Mindig ezt csinálják – sóhajtotta.

Látott már ő sok mindent a szolnoki Spar élén töltött évek alatt, de ez a hang más volt: nyöszörgés és éles ricsaj egyszerre. Valahonnan ismerős volt. Egyszer látott egy dokumentumfilmet a fókák párzásáról, az óbégatás leginkább arra emlékeztette.

• Deee nyeeem, nyeem, nyeeem! Nyem megyek ki, én itt dolgozom!
• Na, ne nevettessen! Induljon, vagy hívom a biztonsági őrt! – pirított rá Marika az ápolatlan férfira.

A hajléktalan hirtelen a padlóra dobta koszos hátizsákját, és kapkodó, ideges mozdulatokkal másodpercek alatt beterítette a környéket a tartalmával. Gyűrött, foltos papírok, három doboz Kőbányai sör gurult szanaszét. Az egyik doboz fenyegetően sziszegett, mint egy alvás közben megzavart piton, aztán a repedésén át szinte felrobbanva eláztatott mindent, a papírokat is. Marika szörnyülködve nézte, ahogy a napszemüveges férfi kalimpáló kézmozdulatokkal kutat a földön.

• Mekfan! Itt van az útlevelem, meg az önéletrajzom! – nyújtotta a mocskos papírokat Marikának, aki nem volt hajlandó elvenni őket.

Marika lefagyott. Pár éve zárósként megpróbálták kirabolni az üzletet, és az egyik támadó konkrétan kést szorított a mellkasához, de még akkor sem érzett ekkora szorongást.

• ZOLIIIIIIIII!!!! – visította kétségbeesetten.

Az üzletvezető és a többi dolgozó azonnal odarohant.

• Az üzletvezetővel szeretnék beszélni, Horváth Zoltánnal – nyafogta a púpos csöves, és erőszakosan tovább tukmálta a papírjait.
• Parancsoljon! Én vagyok az üzletvezető! – dörrent rá Zoltán.
• Jöttem aláírni a szerződést! – nyafogta a hajléktalan szemtelen arroganciával.

Zoltán ekkor döbbent rá, honnan ismerős a hang: nem a fókás dokumentumfilmből, hanem a múlt heti telefonbeszélgetésből. A jelölt már akkor sem volt szimpatikus, de karácsony és újév előtt kellett az ember, arra a rövid időszakra szinte bárkit felvett volna. Ez viszont már neki is sok volt.

• Mit képzel, idejön az első munkanapra ittasan, mosdatlanul?! Nem fog maga itt aláírni semmit! Szedje a cókmókját, és hordja el innen magát, különben rendőrt hívok! – Undorodva nézett a földön heverő sörösdobozokra. – A sört pedig fizesse ki a kasszánál, különben még fel is jelentem lopásért!
• De, de, de, deee, ember! Azt a vasútállomáson vettem Újszászon!
• Megvan a blokk?!

A hajléktalan hosszú, Alien-csápokra emlékeztető karjaival ismét feltúrta a szemétkupacot, és újra nyöszörögni kezdett.

• Nyem éjtem, de, de itt volt.
• TAKARODJON, A SÖRT PEDIG FIZESSE KI A KASSZÁNÁL, KÜLÖNBEN RENDŐRT HÍVOK!
• De így nem tudom megvenni a vonatjegyet vissza Újszászra!
• NEM ÉRDEKEL, AKKOR GYALOGOL, MOST PEDIG KIFELÉ!!!

A kasszánál is nyöszörgött, hogy nem marad pénze a vonatjegyre, de senkit sem érdekelt. A fiatal kasszás lány egy szót sem szólt hozzá, még a szemkontaktust is kerülte.

A dolgozók fellélegeztek, amikor a torzonborz, ránézésre is elmebeteg alak végre elhagyta az üzletet. Leült odakint a takaros térkőre, a bevásárlókocsik mellé, remegő kézzel kibontotta az egyik sört, és telefonálni próbált, de senki sem vette fel.

A vásárlók nagy ívben kikerülték, egy középkorú hölgy azonban száz forintot tett a táskájára. Hidegre fordult az idő, és ő ilyenkor rendszeresen adakozott. A hajléktalan nem köszönte meg, hanem azonnal követelőzni kezdett, miközben elrakta a százast.

• Ember, még 250 forint kell a jegyre Újszászig!

A hölgyet felháborította a viselkedés, de a helyi evangélikus gyülekezet lelkipásztoraként tudta, hogy a függőség démonai elleni harc néha az erős embereket is padlóra küldi. Kiegészítette hát az alamizsnát, noha azt is pontosan tudta, hogy a züllött alak éppen egy doboz sör árát kérte tőle.

Aztán legnagyobb meglepetésére észrevette a férfi kezében a csúcskategóriás iPhone-t. Ekkor ténylegesen megbánta, hogy adakozott, de visszakérni már nem akarta a pénzt. Elmormolt egy imát, és sietősen távozott.

A büdös, koszos férfi ordítva kiabált a telefonba, miközben magát kamerázta, és elindult a vasútállomás felé.

• A trollok biztos szóltak ezeknek is, az üzletvezető is a trollok embere! Lopásért beadványt írok, meg panaszlevelet, hogy kifizettették velem azt a sört, amit nem is ott vettem! Kurva anyám meg nem veszi fel a telefont, mikor nincs pénzem hazamenni! Küldjetek ajcsmi-majcsit, magyarok, dobjatok!

A váratlan fordulat

Zoltán, a szolnoki Spar üzletvezetője pénteken zárásig maradt. Stresszes hét volt mögötte. Még mindig nem sikerült plusz embert találnia az ünnepi időszakra, ráadásul jövő hét közepén irdatlan mennyiségű áru érkezik a központból, és mindenki, őt is beleértve, látástól vakulásig bent rohad majd. Beletörődően sóhajtott, miközben kihalászta a zsebéből a slusszkulcsot.

Legalább a túlórákat rendesen kifizetik – mormolta, miközben kihajtott az üres parkolóból.

Te jó ég, az a fickó hétfőn… Teljesen elmebeteg volt. Öt perc alatt kuplerájt csinált a fél üzletből. És milyen büdös volt! Szegény Marikának kellett eltakarítania utána. A Marika egy angyal, fizetésemelést kéne adni neki, tíz éve nyomja keményen. Attilának majd megemlítem a karácsonyi bulin. Marika nélkül tényleg nagy szarban lennénk. Szar… Szarszaga volt annak a bolondnak is. Vagy húgyszaga. Vagy mindkettő egyszerre. Nem is, inkább dögszaga volt. Igen, dög. Határozottan dögszag... – morfondírozott félhangosan vezetés közben. – Bazdmeg!

Szerencsére még időben észrevette a szarvasbikát az út közepén. Az oktalan állat szeme reflektorként verte vissza az autó fényszóróját. Zoltán dühösen megállapította, hogy az óriási jószágnak kifejezetten buta feje van.

• Te meg honnan a kurva anyádból ugrottál ki elém?!

Türelmetlenül dobolt az ujjaival a Skoda kormányán, amíg a szarvas komótosan visszasétált az erdő felé. A hátralévő úton lassabban, óvatosabban vezetett, és korgó gyomorral nem tudott másra gondolni, mint hogy milyen finomsággal várja otthon a felesége. Vacsora után talán még egy kis desszert is lesz az ágyban. A gyerekek ilyenkor már biztosan alszanak.

Fáradtan járt be a garázsba. Már kopogott a szeme az éhségtől, útközben fel tudta volna falni azt a szarvasbikát is. A meleg, takaros házban a felesége az asztalnál ült és kötögetett: Minecraftos pulóvert a srácoknak.

• A tarja most lett kész, de a krumplit fel kell melegíteni – mondta az asszony, miközben befejezte a tűn lévő szemet, félretette a darabot, és kecsesen libbent a konyhába, hogy betegye az ételt a mikróba. – Milyen napod volt, drágám?
• Hagyjuk. Örülök, hogy letudtam ezt a hetet is, jövő héten úgyis túlórázunk. Képzeld, útközben majdnem elcsaptam egy szarvast. Jó nagy dög volt, nem viccelek, akkora, mint egy jávorszarvas. Fogalmam sincs, hogyan került az útra.
• Szerencse, hogy nem esett bajod – mondta a felesége együttérzően, és férje elé tette a vacsorát.

Zoltán mohón neki is esett, de alig kezdett falatozni, amikor megcsörrent a céges telefonja. Attila, a területi vezető hívta. Gondterhelten a feleségére nézett.

• Mit akar ilyenkor? – kérdezte az asszony némi rosszallással.

Zoltán megvonta a vállát, felvette, és kihangosította.

• Szia, Attila!
• Szia, Zoli! Remélem, nem zavarlak. Bocsi, hogy ilyen lehetetlen időben telefonálok, de ki kellene segítened egy óriási szívességgel.
• Persze, mondjad, mit tehetek érted?
• Az van, hogy hétfőn bent járt nálatok anyám valami ismerősének a fia. Asszem, valami Farkas Endre a neve. Emlékszel?
• Hogyne emlékeznék – felelte Zoltán, és ezzel el is ment a maradék étvágya.
• Az anyja panaszkodott anyámnak, hogy milyen csúnyán beszéltél vele, megaláztad, és még lopással is meggyanúsítottad. Állítólag levelet akar írni a központnak, meg valami bánásmód-hatóságnak...
• Az emberünk ittasan jelent meg az első munkanapján, sörösdobozok kerültek elő a táskájából, blokk meg sehol. Szerinted mit kellett volna csinálnom? Te mit tettél volna a helyemben?!
• Zolikám, nyugalom, nem vádaskodom, abszolút megértelek, én is kipenderítettem volna. Anyám szerint is vannak problémák azzal a fickóval, viszont hétfő óta nem hagyja békén az anyja, valami Gyöngyi. Gyöngyi néni. Minden nap felhívja emiatt, tegnap délután be is csengetett hozzá. Anyám súlyos szívbeteg, szeretne egy kis nyugalmat az ünnepek előtt, de nem akar összeveszni azzal a Gyöngyivel, mert egy klubba járnak, meg az öregasszony állítólag nagyon jóban van a polgármesterrel. Nyugdíjas ügyvéd, Budán laktak előtte. Azt beszélik, zsidó is. Gondolhatod. Ezt nem azért mondom, ne érts félre, nincs bajom velük, csak anyám nem akar magának bajt, ki tudja, milyen kapcsolatai vannak az öreglánynak. Szóval hétfőn le kellene tudni vele a szerződést meg a próbanapot. A próbaidő alatt bármikor, indoklás nélkül elküldheted, csak nehogy az legyen, hogy esélyt sem kapott. Így legalább az anyjának is befogjuk a pofáját.
• DE BÜDÖS, MINT A KOLERA!!!! ÚGY NÉZ KI, MINT EGY HAJLÉKTALAN, RÁADÁSUL TELJESEN ELMEBETEG! HOVA TEGYEM BE?!! A KASSZÁBA?!! A VÁSÁRLÓK INKÁBB ÁTMENNEK A SZEMKÖZTI LIDLBE, ÉS TUDOD MIT, MEG IS ÉRTEM ŐKET! NEM ÍROK ALÁ SEMMILYEN SZERZŐDÉST!
• Zoli... ne kapd fel a vizet, de...
• Ne haragudj, Attila, kedvellek mint embert és mint kollégát is, de ezt az embereimnek sem fogom tudni kimagyarázni. Én sem vagyok hajlandó egy levegőt szívni azzal a Farkassal.
• Zolikám, óriási szívesség lenne ez nekem, sokkal tartozom már neked. Csak egy napot bírjatok ki vele, csak egyetlenegyet. Kérlek. Anyámért.
• Attila, az ember egy büdös, koszos, toprongyos alkoholista, szóba sem jöhet, hogy élelmiszerek és vásárlók közelébe engedjem.
• Ha jól tudom, tíz évig volt programozó Németországban és Ausztriában. Olyan hülye csak nem lehet. Minden segítő kéz jól jön az ünnepek előtt.
• De, nagyon is hülye! Itt volt nálunk, láttam élőben, beszéltem vele élőben, teljesen alkalmatlan. MINDENRE!
• Pompás! Megüzenem neki anyun keresztül, hogy ezúttal józanul jelenjen meg, szedje össze magát, és fürödjön le. Hétfőn nyolckor ott lesz nálatok. Köszönöm még egyszer!
• Neked is szép estét! – búcsúzott rossz kedvűen Zoltán, majd ellenőrizte, hogy a felettese tényleg letette-e. – BASZÓDJ MEG!

Kedvetlenül turkálta a kihűlt vacsora maradékát.

• Ne haragudj, szívem, de nincs étvágyam. Lefekszem aludni – mondta, és csókot lehelt a felesége homlokára.
• Semmi baj, majd holnap megeszed. Aludj jól, én is megyek nemsokára – suttogta az asszony halkan, miközben szótlanul elcsomagolta a maradékot.

A próbanap I.

Endre a szalmaágyon horkolt nyitott szájjal, amikor valaki ingerülten majdnem betörte a szegényes melléképület ajtaját, ahol nyomorúságos körülmények között meghúzhatta magát. Az idős édesanyja volt az, akinek az arcvonásai egy az egyben Golda Meirt idézték.

• Hagyjál mááár! Most ne!!! Ezt neeee!!!
• Még mindig alszol, te dög? Mit csináltál egész éjszaka?!! Megint ittál, meg az interneten beszéltél hülyeségeket!! Azt hittem, már rég elkészültél! El fogunk késni Szolnokról! Ma eljöhetsz velem kocsival, mert van ott még dolgom. Eridj a házba, mosakodj meg. Pannikának megígértem, hogy tiszta leszel hétfőn!
• Nem akajoook!!! Szenyor programozó vagyok, nem ájúúfeltöltő! Inkább nyissuk ki a gázt!
• Nem nyitunk ki semmiféle gázt, tudod, milyen drága tavaly óta, te féleszű?! Majd most megtudod, milyen, ha neked kell keményen megdolgozni a pénzért.
• De, de deee, hagyjál már békén!

Takarodj mosakodni! Mondtam már, ha nem dolgozol, szedheted innen a sátorfádat! Ne pocsékold odabent a vizet!

---

Öt perccel elmúlt nyolc, Zoltán ingerülten cigarettázott a bejárat mellett. Már kezdett reménykedni, hogy az a Farkas nevű fura fazon talán el sem jön. Biztos, ami biztos, az alkalmazottakat már nyitáskor felkészítette a mai napra. Marika kijött mellé, és ő is rágyújtott.

• Na, hál’ Istennek, nem jön. Talán ég a pofája a múltkori cirkusz miatt, és meggondolta magát.
• Remélem, Marika, remélem!

Ebben a pillanatban egy ócska, kopott, helyenként rozsdás, bordó Suzuki kanyarodott be eléjük. A próbanapos jelölt esetlenül kászálódott ki belőle. Az édesanyja még éles hangon utánakiabált:

• Normálisan viselkedjél!! Ha kirúgnak, haza se gyere!!! – Aztán mélységesen megvető pillantást vetett a bolti dolgozókra.

Zoltán szédülni kezdett az idegességtől. Már a múlt héten is magas volt a vérnyomása.

Marika gyorsan elnyomta a cigit, és visszasietett az üzletbe. Menet közben gúnyosan odaszólt a főnökének:

• Nemsokára felmondok, mondtam már?

Zoltán barátságtalanul, erélyesen ráköszönt Endrére, aki nem viszonozta a köszönést. Az üzletvezető rosszallóan felvonta a szemöldökét, és megköszörülte a torkát.

• Hát, akkor essünk túl egymáson. Jöjjön velem. A szerződést már kinyomtattam, aláírtam, az Ön részéről már csak egy aláírás hiányzik. Tegezhetem, vagy maradjunk a magázásnál? Mi itt általában tegeződünk, egyedül Marikát magázzuk, mert ő a mi jóságos tyúkanyónk. Felteszem, Ön is valamivel idősebb nálam.
• 1982-ben születtem, az önéletrajzomban is benne van, ha rendesen elolvasta volna – kekeckedett Endre kioktató hangon.
• Hihetetlen! – Zoltán csak ennyit tudott kinyögni. A férfi kereken tíz évvel fiatalabb volt nála, mégis a nagyapjának nézett ki.
• Ugye? Sportos, erős, fiatal a sodi. Tegezhetsz nyugodtan, Zoli bácsi.

Zoltán erre már nem tudott, és nem is akart mit felelni. Legszívesebben egyszerre röhögött volna, és vágta volna pofán a gyagyást.

A torz, púpos lény árnyékként követte az üzletvezetőt, aki már az első találkozásuk óta annyira gyűlölte, hogy rá sem bírt nézni. Endrének egész úton be nem állt a szája.

• Bejlinben milliókat kerestem, több ezer eurót. Megvehettem volna az egész boltot. Etyetemista koromban pedig a G-Roby futár pakolta be a rendelést a hűtőbe.

Zoltán nem válaszolt, csak beterelte az irodába a próbanapost. Valahogy nem állt össze a fejében a kép a befolyásos budai ügyvéd-értelmiségi családról. A lerobbant Suzuki, a toprongyos megjelenés, a külföldi programozói karrier. Az egész jelenséget nem tudta hova tenni.

• Erre, foglalj helyet az asztalnál.
• Becsukjam az ajtót? – fontoskodott Endre.
• Nem kell, hadd járjon a friss levegő! Ha nem haragszol, nyitok egy ablakot is, remélem, nem vagy fázós. Ott a papír meg a toll az asztalon. Csak írd alá, és meg is volnánk.
• Ide az van írva, hogy „Munkáltató általi azonnali hatályú felmondás”. Rossz papírt kaptam – nyafizott Endre.

Zoltán gyorsan kikapta a kezéből a lapot, és helyette a próbaidős szerződést nyomta a kezébe.

• Elnézést, a reggeli kapkodásban kissé összekavarodtak itt a dolgok – mondta gúnyosan mosolyogva. Pedig ő már kora reggel kinyomtatott mindent, amire szükség lehetett. – Megkérdezhetem, miért remegsz? Ideges vagy? Fázol? Becsukjam az ablakot?
• Reggel sietni kellett, és a kurva anyám nem engedte a kocsiban, hogy igyak egy sört.
• Az édesanyád közbenjárásának köszönheted, hogy végül mégis kaptál egy esélyt nálunk.
• Deee, deee, eladta a pééesötöt is a trolloknak!

Zoltán egy kukkot sem értett ebből. Bolond lyukból bolond szél fúj, gondolta, és hagyta rá. Közben előkeresett egy egyenpólót abból a szekrényből, ahol a munkaruhákat tárolták.

• Csak L-est tudok adni, biztosan jó lesz rád. A raktár végében van egy kis öltöző, ott átveheted.

Endre viszont kérés nélkül, azonnal félmeztelenre vetkőzött. Zoltánt megcsapta az erős férfitusfürdő és a szarszag keveréke. Jézusom, ez a félcédulás gyárilag ilyen büdös – szörnyülködött magában.

• Nem vagyok szégyenlős, nudista strandokra is szoktam járni – büszkélkedett Endre.

Zoltán nem bírt ránézni, undorszerű érzés fogta el.

Endre aztán a munkáspóló fölé felhúzta az ócska, macskaszőrös, ki tudja, milyen foltos pulcsiját.

• A pulóvert sajnos nem viselheted, semmi nem takarhatja el a céges logót, ez a belső előírás.
• De fázok – nyafogott.
• Ha rendesen dolgozol, még a víz is szakadni fog a hátad közepéről. – Önkéntelenül a bolond hátára pillantott, és nem tudta nem észrevenni az óriási, cápauszonyra emlékeztető púpot. – Cápeti és cápali, a kopoltyús zseni – dalolászta önmagáról megfeledkezve. – Na, gyerünk, a többiek majd megmutatják, mi lesz a feladatod.
• Mikor mehetek szünetre?
• Dél körül lesz fél óra szüneted. Ha délután nyugi lesz, felőlem kimehetsz cigizni. Dohányzol?
• De, de Németországban és Ausztriában óránként tarthattam szünetet. Hómofiszban gyakrabban is.
• Itt ez a szabály, nem érdekel, mi volt Németországban meg Ausztriában. Marika! Itt bujkálsz a konzerveknél? Rád bízom az új kollégát, mutasd meg neki a dolgokat. – Aztán Endréhez fordult. – Marika majd kezelésbe vesz – tette hozzá némi kárörömmel.
• Még a héten felmondok! – rikkantotta Marika az üzletvezető után.
• Dehogy mondasz, dehogy mondasz – ismételgette magában jókedvűen Zoltán, és visszament az irodába.

• Hogy hívnak? – kérdezte Marika.
• Tyodi vagyok.
• Tyodi? Rendes neved nincs?
• Endre, de azt nem szeretem. A Tyodi jobb.

Marika közben azon törte a fejét, kire tudná lepasszolni a hálátlan feladatot. Esztikét, a pékség dolgozóját nem igazán kedvelte. Dologtalan, nagypofájú, kotnyeles kis libának tartotta, aki folyton kelleti magát a Zolinak, a családos embernek.

• Esztike! ESZTIII!
• Mondja, Marika néni!
• Rád bízom az új kollégát. Endre a neve, de azt nem szereti. Mit is mondtál, hogy szólítsunk? Csodi?
• Tyodi! Vagy Tyodika!
• Vedd egy kicsit a szárnyaid alá ezt a csoda Csudikát!

Eszter hitetlenkedve nézett Endrére. Olyan hikomatnak tűnt. Biztos kap utána a cég valami fogyatékos támogatási kvótát – gondolta. Időnként megfordultak náluk kisegítő iskolás tanoncok.

• Őőőő, dolgoztál már pékségben?
• Nem, de a Jenes az pék. A Jenes Patrik. Ismered?
• Nem ismerem. Szolnoki?
• Igen.
• Melyik pékségben dolgozik?
• Nem dolgozik.
• Aha. Értem.

Endre ekkor meglátta a sütőnél szorgoskodó, barna bőrű fiatal férfit, aki villámgyorsan pakolta a zsemléket a nagy fém tálcára.

• Höhö, nem is tudtam, hogy vannak itt vicces színűek is! – kiáltott fel gúnyosan.
• Mi van?! – horkant fel fiatal pék.
• Hát, te ilyen vicces színű vagy, nem? Nem idén barnultál.
• Ja, apám meg anyám engem is bent felejtett a sütőben, haha. Te vagy az új vicces fiú? Van valami problémád?!

Zoltán épp ekkor érkezett meg elviteles kávékkal a kezében.

• Tessék, Eszti, itt a cappuccinód. Robi, te forró csokit kértél, ugye? Minden oké, srácok?
• Köszönöm, Zoli bá – vette el a papírpoharat a pék fiú. – Nem, nem oké. Idejön ez a gyökér, és azzal kezdi, hogy belém áll, mert cigány vagyok.
• Igaz ez? – vonta fel rosszallóan a szemöldökét az üzletvezető.
• Hát, de, deee, mert vicces színe van az úriembernek – selypegett Endre.
• Az úriembert Róbertnek hívják, és többször is jól szerepelt nemzetközi szakmai versenyeken. Jelenleg a Spar Akadémia ösztöndíjasa. Jövő héten Salzburgba repül, ahol egész héten a legkiválóbb osztrák pékmesterektől fog tanulni. Nem szeretem, és nem is tolerálom a tiszteletlen hangnemet. Szerintem jössz egy bocsánatkéréssel.

Endre bizarrul imádkozásra kulcsolta hosszú pókujjait, és megjátszott alázattal nyöszörögte:

• Phocsánat, péküjjünkki!
• És még mindig gúnyolódik. Zoli bá, én nem vagyok hajlandó ezzel az emberrel együtt dolgozni.
• Semmi baj, Robi fiam. Kerítünk neki másik feladatot! Menj, szívj el kint egy cigit, és nyugodj meg.
• Köszönöm, Zoli bá.

Az üzletvezető undorodva nézett Endrére. Közben nem tudta nem észrevenni, hogy a púpos bolond ormótlan, torz feje a fehér, egykilós parasztkenyérre hasonlít a tékában.